"Most amikor hömpölyög a »szellemi mocsok«, sajnos el kell ismerni azok tevékenységét, akik nem hajlandók kirekeszteni másokat" - mondta múlt héten Gálvölgyi János azok nevében is, akiket vele egyetemben a Radnóti Miklósról elnevezett antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. Nagy szavak, veretes mondanivaló, érdemes kicsit gondolkodni rajta, s azon is, aki mondta.

Előtte azonban még idekívánkozik a kormány képviseletében megjelent Csizmár Gábor államtitkár ugyanott kinyilatkoztatott gondolatsora is: "2008-ban elfogadhatatlan, hogy politikai nézete, zsidósága, cigánysága vagy hajlékltalansága okán bárkit kirekesszenek." Úgy van, úgy van. A díj eszmeisége szerintem is vitathatalan, csak Gálvölgyi miatt hoztam szóba az egészet.

Ugyanis egy-két, de lehet hogy négy-öt évre való visszagondolás után megkérdezhető: miről beszél ez az ember? A Heti Hetesben mintha egy egészen más fickó ülne néha. Egy olyan kettős személyiségű alak, aki egyszer zseniálisan bohóckodik, dőlnek belőle a poénok, az embernek a könnye potyog a röhögéstől. És aki másszor, amikor mondjuk Orbán Viktorra, a jobboldali politikusokra, politikára, emberekre kerül a szó, jó ideje csak elkomorodik, fintorog, lesüti a tekintetét és zavartan elkezd firkálni az előtte lévő papírokra. Ilyenkor gyakran nincs is poén, csak az tudjuk meg, hogy neki már 'mennnnyire, de nagyon elege van ezekből'. Utálja őket, na.

Leszögezem, ez természetesen nem kirekesztés, a véleményéhez minden joga megvan, az ok, amiért rossz ízűek nekem ezek a percek, hogy Gálvölgyi fantasztikus komikus, minden eszköz a rendelkezésére állna, hogy bármit, amit nem kedvel a humor eszközével tegye nevetségessé. De ő ekkor nem él a tehetségével, mintha az az örökké bohóckodó arc, - akinek az újabb műsorait 10-15 éve alig győztük kivárni - nem is ő lett volna.

Persze amint sikeres és egyre népszerűbb lett, ki is tömték díjakkal, ő meg felvette ezt a művészuras-tempót. Nagyon-nagyon magvasakat mondani, gyöngyöző homlokkal is értéket képviselni, hatalmas magasságokból szónokolni a közéleti mocsokról, aminek, ha akarja, ha nem, ő is részese. De mialatt a Gálvölgyi-show az RTL Klubon nézhetetlenné silányodott (vaze és társai), legalább a Heti Hetesben villogott-villoghatott improvizatív kézségével, karakterutánzásaival. Amikor nagyon egy irányba kezdett lövöldözni a poénjaival, rögtön meg is vádolták, balra húz. A humor mindig ellenzéki, védekezett, poénjai pedig nagyon is ültek. Ám azóta kormányoldal és ellenzék réges-régen helyet cserélt, Gálvölgyi meg nagyon úgy maradt, ahogy volt.

Rossz pillanataiban Az elnök tanácsadója című regény főhősére, Ignatyij Priszjadkinra emlékeztet, aki álmában peregyelkinói dácsája melletti nemezcsizmás "Lev Tolsztojnak látta magát, aki a behavazott ösvényeket rója, és fagyos leheletfelhőkben nagyszerű, örökbecsű szavakat dudog maga elé. Arra vetődik két járókelő, és az egyik, az elragadó látványtól megigézve, megkérdi a másikat: »Ki ez a nagyszerű öregember?«"

Pedig Gálvölgyinek nem feltétlenül Művész Úrnak, Lev Tolsztojnak, vagy valami nagyszerű öregembernek kéne lennie. Hanem annak, a visszásságokat mindig poénba fordító korszakos nevettetőnek, akicsoda valójában.