Véget ért a londoni olimpia, de a verseny folytatódik - alternativitásban. Az Európai Unió honlapja közzétett egy listát, mely szerint az EU-tagországok összesített teljesítménye még az Egyesült Államokat és Kínát is lenyomná. Ez nagyon szép, de azért biztosan nagyot nézne Barroso, mikor Jacques Rogge rátelefonál, hogy akkor a jövőben az EU 27 tagja egyetlen országnak járó indulási kvótákat kap, ezzel tessék gazdálkodni, csókolom.
Magyarországnak amúgy nincs szégyenkeznivalója, remek teljesítmények után a kilencedik helyen végzett a nem-alternatív éremtáblázaton. Nem lennénk azonban sportoló-versenyző nemzet, ha nem rögtön azon agyalnánk, hogy lehetne innen előbbre lépni. Kezdenek is terjedni a magyar szívnek kedvesebb tabellák: érmek vagy aranyérmek száma kombinálva a lakosságszámmal, ez a módszer mindjárt a nyolcadik, sőt ötödik pozícióba tornáz fel minket.
Viszont, ha már amúgy is az unortodoxia szülőhazája vagyunk, ne álljunk meg félúton. Az olimpia által kiváltott nemzeti érzéseket tovább srófolva, szinte adja magát, hogy a Trianonban elcsatolt országrészek arányos beszámításával is szerezzünk néhány alternatív érmet az előrelépéshez. Köztudott, hogy Magyarország sportban is a Kárpát-medence vezető ereje, így túl sokat ne várjunk a körüllakóktól, de azért, ami jár, az jár (hogy egy, az olimpiai mozgalomhoz is kötődő hazánkfia klasszikussá váló kijelentését is idecitáljuk). A szlovákok összes érmét nyugodt szívvel hozzácsaphatjuk a miénkhez, akárcsak a horvátokét (kellett nekik annyira erőlködni kézilabdában a bronzmeccsen, ugye?). Szerbiával, Ukrajnával és Szlovéniával legyünk nagyvonalúak, ezt-azt megtarthatnak, pár ezüst vagy bronz bőven megteszi tőlük. Romániát vegyük szigorúbban, azt hiszem, a kettő közül minimum az egyik aranyukra is jogosan tartunk igényt. Csóri osztrákok, akik annyira szeretnének a sógoraink lenni, semmit nem szereztek, így a Burgenlandért járó nemesfémet legkorábban Rio után tudják megadni.
Gondolom nem vagyok egyedül, aki az így szerzett érmeink utáni eredményt is vékonynak érzi. Nyissunk kelet felé, kapva a remek alkalmon, a múlt hétvégi Kurultáj törzsi gyűlés népei irányába. Meglátszik, hogy ők a rokonaink, elég csak a hét kazah aranyéremre tekinteni, de csordogál még a törököktől, az azeriektől és az üzbégektől is valamicske.
Vagy mi lenne, ha a női kajaknégyes aranyát négynek vennénk? Végül is hány érmet adtak át nekik, egyet vagy négyet? Na ugye. De Marosi Ádám bronzát is szorozhatjuk öttel, ahány tusa, annyi érem alapon.
Ezek után mondja valaki, hogy nem csavaros észjárású a magyar! S ez, mint látjuk aranya(ka)t ér.
pofáztatok